Sajna az időjárás elvette a kedvem – hiszen egész kifele úton esett az eső -, még Boga településen is esett. Csucsu javaslatára a Flóra-panzióba egy éjszakára kivettünk egy szobát (1800 Ft/fő, 25 lej). A házvezetőnőnk Gyöngyi nagyon kedves hódmezővásárhelyi nő, akitől nekünk kellett tartani, de erről később. Kora délutáni ebéd után térképet böngészve elhatároztuk ha már a Szamosbazárt nem láthatjuk a leromlott idő miatt, mégis nézzünk valamit, így felpattantunk és megnéztük a Háromkirály-vízesést. A vízesést alaposan körbejártuk, s a falu felett található gerincre kapaszkodtunk fel. Mivel a Nap nem sütött és még köd is ránk ereszkedett így sokat mondó képek nem születtek, pedig gyönyörű színekbe pompázott az erdő. Visszatérve szálláshelyünkre Gyöngyi már jól érezte magát - enyhe alkoholos befolyásoltság miatt – pár szívességre megkért minket. Elöszőr csak fát kellett behozni, majd később már mikor a szoba ajtót is bezártuk, feljött egy jelmondattal:
- Egy férfira lenne szükségem! - igazán köpni nyelni nem tudtunk; szerencsére csak a digitv-je rendetlenkedett. Magamra vállaltam a feladatot és megcsináltam neki. Mondtuk Rómainak, ha bármi másra szüksége lesz még, ő fog következni – szerencséjére nem zavart reggelig.
Csucsu, Római, Boga
Szombat reggel gyönyörű napsütés fogadott, ráadásul még a hegy tetjén néhol fehér foltok tűntek elő – mondanom se kell hóra egyáltalán nem számítottam :) Reggeli és pakolás után felvettük a nagy zsákokat és elindultunk a fennsík irányába. Falu határába két hűséges társunk lett, név szerint: Q-Joe és Mini. Két aranyos helyi kutya végig fedezett minket, előre jeleztek bármi szokatlant, mintha csak a mi kutyáink lennének. Eleinte azt hittük elmaradnak tőlünk, de estig velünk maradtak. Szóval a falut elhagyva a kék kereszt jelzést követve, kaptatón felfele nyomtuk. Egyikőnk se ehhez volt szokva – Csucsu a gyerekek miatt, Rómainak meg első túrája lett, ami mélyvíz lett a számára :)
Szóval fokozatosan a bükkösöket lecserélte a fenyő. Ezzel együtt a sárga avar szín is átváltott hófehérbe :) Verőfényes napsütésben léptünk ki a fennsíkra. Egy nagy tisztáson sétáltunk, közbe Tiborék jeleztek, hogy Berettyóújfalu közelébe vannak, estére a csodavári menedékházhoz beszéltük meg a találkát.
A Pádis-fennsík széle
Kora délután elértük a csodavári menedékházat. Egy szobát kaptunk, amibe nem volt fűtés, hanem a szomszédos szobába egy kis fatüzelésű kályhára mondták azt, hogy ez az egész helységet bemelegíti – városi létemre hiszek az embereknek, de ehhez még nekem se volt bizodalmam. Csomagokat letettük és elmentünk megnézni az Elveszett világot. Enyhe hóesés közbe haladtunk előre az Elveszett világba. Igazi vadregényes hangulata volt a helynek, sehol egy lélek, az útra ágak behajolva a hó súlya alatt – kutyákat küldtük előre, hogy leszedjék a havat, de nem akaródzott nekik. Úgy éreztem magam mint egy öt éves kisgyerek, aki most fedezi fel az igazi vadvilágot a hegyek között. Elveszett világ látványosságai a zsombolyok. Az iker-zsomboly nagyon megfogott bennünket, köveket alig találtunk körülötte amit beledobhatunk volna; de mint rendes túrázok csak találtunk párat és mélységet kémlelve hallgatóztunk. Alján a vizet tisztán hallottuk, de a mélységre csak saccolni tudtunk kb 100m. A többi zsomboly nyomába se lépett az ikernek. Majdnem sötétedésre értünk vissza, a szobába a beígért szauna sehol se volt. Vacsora után a konyhai kandalló előtt melegedtünk, vártuk Tiborékat. Rajtunk kívül volt még pár magyar csapat a szálláshelyen. Csucsu a sötét miatt aggódni kezdett Tiborék miatt, mire befutottak :) Élménybeszámoló után végül is lefeküdtünk pihenni.
Vasárnap reggel Gabi és Tibor az Elveszett világba, mi meg a Ponor-rétre mentünk. Kutyáink még az este folyamán egy cseh csapathoz csatlakoztak. Megnéztük Románia legrövidebb folyóját – pár 100 m – a Ponor-folyót.
Forrása egy barlangszáj, és elnyelődése a rét másik oldalán található. Tiborékkal ott találkoztunk, majd közösen lecsorogtunk a zsákokért, kifizettük a szállást (2500 Ft, 35 lej), és nekivágtunk felfedezni a Csodavárat.
A Csodavár bejárata
A Csodavár egy nagy szurdoknak tekinthető, miközben közeledtünk felé már hallottuk a víz morajlását. A bejárata leírhatatlan, ráadásul a nagysága nem is érzékelhető. Drótsodronyon keresztül kell leereszkedni a bejárathoz. Barlang bejáratánál magyarok csapata próbálkozott a bejutással, egy része eltűnt, másik része inkább kint maradt. Bátraké a szerencse, így a zsákokat kint hagyva mi is neki veselkedtünk. Az első lépés döcögve akart menni, mivel nagyot kellett lépni, s a víz nagyon hideg és mély volt, de vettük az akadályokat. A barlangba fejlámpa segítségével nagyon jól lehetett haladni. Újra kisgyereknek éreztem magam, ahogy az átvezető utat kerestem egyik oldalról a másikra, közbe egyre mélyebben haladva befele egy ismeretlen hely felé. Egyik helyen egy nyíláson keresztül természetes fény érkezett be, ott úgy döntöttünk, hogy visszafordulunk. Ha nem lettek volna ott a nagy zsákok, akkor átmegyünk rajta. Kikaptattunk a barlangból és átsétáltunk a szurdok másik végébe, ahol elméletileg kijöttünk volna. Egy pár száz méteres kaptató következett :) Viszont a tetején a Balconoknál gyönyörű látvány tárult elénk. Alattunk a szurdok, körülöttünk pedig a hóval fedett fenyves csúcsok. Egy új kiskutya csapódott mellénk, Zsemlénke kereszteltük el színe miatt. Ez volt a szívemnek legkedvesebb mind közül. Kis kaptató után már csak lefele ereszkedtünk. Szép lassan elhagytuk a téli tájat és visszatértünk az őszbe :)
Csorgás lefele
Hétfő reggel újra élesztettem a tüzet, ami előcsalogatta az embereket. Reggeli után összepakoltunk, Római nem vállalkozott a Galbina-túrára, mivel a bakancsa kitörte a lábát. Négyen indultunk neki, Zsemle még a vízen átkelve is jött az első függőleges acélsodronyig, ahol sírva búcsúzott el tőlünk. Galbinának szép üstjeiben gyönyörködtünk, majd egy kanyar után a falon csak a sodronyba kapaszkodva lehetett haladni. Párszor megáztattuk a lábunkat, később még lánchídon is át kellett menni. Végül kilyukadtunk a Flóra-réten. Visszatértünk Rómaihoz, aki elmesélte, hogy Zsemle visszatért hozzá vizesen, majd egy újabb csapattal el is ment. Nagy zsákokkal a hátunkon, elindultunk vissza Bogára.
A csapat a Flóra réten
Megtaláltuk Római eltévesztett útját, majd azért később mi is tettünk egy órás kitérőt – mivel elnéztük a jelet -, végül leértünk a La Mama panzióhoz. Ott már szemerkélt az eső. Csucsut és Gabit a kocsmába hagytuk a csomagokkal és hárman elindultunk Bogára az autókért; indulásként lestoppoltunk egy Román márkájú teherautót, és a platóján tettük meg a hátralévő 2 km-t. Kocsikat felvéve visszamentünk a többiekért, majd elindultunk hazafele. A faluban még Csucsu elköltötte a maradék lejét, aztán hazafelé úton beszélgettünk, értékeltük a túrát.
Egyetértettünk abban, hogy jól sikerült 4 nap lett. Reméljük Rómait nem ijesztettük el nagyon :) Csak ajánlani tudom mindenkinek :)
